Fejléc

ELKEZDŐDÖTT AZ IZSÁKI ÚT felújítása, szélesítése

Tájékoztató

Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy Kecskeméten az 52-es számú főút (Izsáki út) felújításának, kiszélesítésének munkálatai 2022. július 25-én elkezdődtek.
Ehhez kapcsolódóan a Katona József Gimnáziumnál lévő, 5-ös számú főúti csomóponttól a Vízmű utcai csomópontig útlezárások és forgalomkorlátozások lesznek. A kétirányú, közúti járműforgalom 1-1 forgalmi sávon haladhat. Ebből eredően az útlezárások környezetében jelentősebb forgalmi torlódások alakulhatnak ki, ami a menetrend szerinti autóbuszközlekedést is befolyásolhatja.

 

Ezúton kérünk Mindenkit, hogy a felújítás időszakában a forgalmi torlódások elkerülése, illetve enyhítése érdekében, a közösségi közlekedést részesítsék előnyben, vagy aki teheti kerülje el a felújítással érintett útszakaszt akár élő forgalmi adatokat figyelő útvonaltervezők használatával.

Egyúttal a Hetényegyháza irányából érkezők/irányába indulók részére javasoljuk az Integrált közösségi közlekedésbe bevont Hetényegyháza és Kecskemét között helyi díjtermékekkel is igénybe vehető vonatok használatát. A megállóhelyi valósidejű helyi autóbusz-közlekedési indulási időpontokról a menetrend.kecskemet.hu oldalon tájékozódhatnak, ahol dátumválasztást követően autóbuszjáratonként, illetve megállóhelyenként is tudnak informálódni.

Az utazástervezésben segítséget nyújthat a menetrend.app applikáció is, amellyel megtervezheti utazását a számozott helyi autóbuszjáratokon kívül a helyi díjtermékekkel is igénybe vehető helyközi autóbuszokkal, vonatokkal, vagy ezek kombinációjával.

Fentiekre való tekintettel kérjük a Tisztelt Utazóközönség szíves megértését és türelmét!

Kecskemét, 2022. július 28.


Kecskeméti Közlekedési Központ Kft.