Fejléc

Helyi menetjegyek és bérletek elfogadásának rendje 2024. évre a Kecskemét közigazgatási határán belül közlekedő elővárosi és regionális autóbuszjáratokon

Magyarország Építési és Közlekedési Minisztere, valamint a Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. között megújított megállapodás alapján a jelenlegi gyakorlatnak megfelelően a Volánbusz Zrt. Kecskemét Megyei Jogú Város közigazgatási területén 2024. évben is elfogadja az érvényes helyi menetjegyeket és bérleteket a következő pontokban részletesen bemutatott útvonalakon közlekedő elővárosi és regionális autóbuszjáratain.

2024. évben a következő újonnan bevont vonalszakasszal bővül a személyszállítási szolgáltatás:

1.) Kecskemét, aut.áll. - Bethlen krt. - Budai kapu - Jókai utca - Petőfi S. utca - Dózsa György út - Ipoly utca - Wéber Ede utca - Korhánközi utca - Laktanya bejárati út viszonylat kibővült Kecskemét, Surányi kereszt megállóhelyig, ahol

  • az 5223 számú Kecskemét - Helvécia
  • az 5244 számú Kecskemét - Kadafalva - Helvécia, Szabó S. telep

regionális autóbuszvonalon közlekedő járatok vehetők igénybe Kecskemét, aut. áll.  - Kecskemét, Surányi kereszt megállóhelyek között kiépített és az adott járatnak a menetrendben meghirdetett bármely két megállóhelye közötti utazásra.

2.) Kecskemét, aut.áll. - Piaristák tere - Petőfi S. u. - Dózsa Gy. út - Izsáki út - Kadafalvi út - Boróka utca - Kadafalva, Boróka u. 73./Beretvás köz 274. viszonylat kibővölt Kecskemét, Surányi kereszt megállóhelyig, ahol

  • az 5224 számú Kecskemét - Ballószög és
  • az 5244 számú Kecskemét - Kadafalva - Helvécia, Szabó S. telep

regionális autóbuszvonalakon közlekedő járatok vehetők igénybe Kecskemét aut. áll. és Kadafalva, Boróka u. 73./Kecskemét, Surányi kereszt megállóhelyek között kiépített és az adott járatnak a menetrendben meghirdetett bármely két megállóhelye közötti utazásra. 

2024. évben változatlan formában, helyi díjtétellel továbbra is igénybe vehető vonalszakaszok

1.) Kecskemét, aut. áll. - Hetényegyháza, Újtelep viszonylatbanKecskemét, aut. áll. - Bethlen krt. - Budai út - Akadémia krt. - Nyíri út - III. Béla krt. - Sutus sor - Hetényegyházi út - Kossuth Lajos utca útvonalon és ugyanezen a viszonylaton vissza irányban

  • az 5228 Kecskemét - Hetényegyháza - Kerekegyháza
  • az 5233 Kecskemét - Kerekegyháza - Szabadszállás
  • az 5237 Kecskemét - Kerekegyháza - Kunbaracs - Ladánybene
  • az 5238 Kecskemét - Kerekegyháza - Kunszentmiklós

regionális autóbuszvonalakon közlekedő járatok vehetők igénybe Kecskemét, aut. áll. és Hetényegyháza, Újtelep megállóhelyek között kiépített az adott járatnak a menetrendben meghirdetett bármely két megállóhelye közötti utazásra.

2.) Kecskemét, aut. áll. - Határút (44 sz. út) / Határút (4622 sz. út) viszonylatban

  • a 4777 számú Kunszentmárton - Csépa - Lakitelek - Kecskemét,
  • az 5202 számú Kecskemét - Tiszakécske - Szolnok,
  • az 5203 számú Kecskemét - Szentkirály/Lakitelek - Tiszakécske,
  • az 5205 számú Kecskemét - Szentkirály,
  • az 5208 számú Kecskemét - Szarvas - Békéscsaba - Gyula,
  • az 5210 számú Kecskemét - Lakitelek - Tiszaug,
  • az 5212 számú Kecskemét - Lakitelek - Tiszaalpár és
  • az 5231 számú Kecskemét - Fülöpháza - Szabadszállás / Dunaegyháza - Dunaföldvár
  • az 5258 Kecskemét - Kiskunfélegyháza, Szegedi út

regionális autóbuszvonalakon közlekedő járatok vehetők igénybe Kecskemét, aut. áll. és Határ út megállóhelyek között kiépített és az adott járatnak a menetrendben meghirdetett bármely két megállóhelye közötti utazásra. 

3.) Kecskemét, aut. áll. - Bethlen krt. - Budai kapu - Jókai utca - Petőfi S. utca - Dózsa György út - Izsáki út - 52. sz. főút - Kertészeti Kutató viszonylatban

  • az 555 Cegléd - Kecskemét - Kiskőrös - Kalocsa,
  • az 5207 Kecskemét - Waldorf iskola,
  • az 5225 Kecskemét - Izsák,
  • az 5226 Kecskemét - Izsák - Kiskőrös - Baja,
  • az 5227 Kecskemét - Solt - Dunaújváros - Székesfehérvár/Kalocsa,
  • az 5229 Kecskemét - Fülöpszállás - Szabadszállás/Csengőd,
  • az 5230 Kecskemét - Fülöpháza,
  • az 5231 Kecskemét - Fülöpháza - Szabadszállás/Dunaegyháza-Dunaföldvár,
  • az 5232 Kecskemét - Kiskőrös - Kalocsa,
  • az 5233 Kecskemét - Kerekegyháza - Szabadszállás,
  • az 5234 Kecskemét - Solt - Dunavecse,
  • az 5235 Kecskemét - Kerekegyháza - Kunbaracs - Kunadacs,
  • az 5237 Kecskemét - Kerekegyháza - Kunbaracs - Ladánybene,
  • az 5238 Kecskemét - Kerekegyháza - Kunszentmiklós,
  • az 5239 Kunszentmiklós - Fülöpszállás - Csengőd - Kecskemét,
  • az 5243 Kecskemét-Harta-Kalocsa és
  • az 5354 Kalocsa - Kiskőrös - Izsák - Kecskemét

regionális autóbuszvonalakon közlekedő járatok vehetők igénybe Kecskemét, aut. áll. - Kertészeti Kutató megállóhelyek között kiépített és az adott járatnak a menetrendben meghirdetett bármely két megállóhelye közötti utazásra.

4.) Kecskemét, aut.áll. - Dobó krt. - Batthyány u. - Halasi út - Halasi úti hobbik - 54 sz. főút - Matkó, forduló viszonylatban a 32 jelű helyi vonal üzemidején kívül

  • az 5219 számú Kecskemét - Soltvadkert - Kecel - Baja,
  • az 5220 számú Kecskemét - Jakabszállás - Orgovány és
  • az 5222 számú Kecskemét - Matkó - Bugac - Móricgát

regionális autóbuszvonalakon közlekedő járatok vehetők igénybe Kecskemét aut. áll. és Matkó, aut.ford. megállóhelyek között kiépített és az adott járatnak a menetrendben meghirdetett bármely két megállóhelye közötti utazásra.

5.) Kecskemét, aut.áll. - Dobó krt. - Batthyány u. - Halasi út - Halasi úti hobbik - 54 sz. főút - Törökfái, vendéglő viszonylatban

  • az 5218 számú Kecskemét - Kiskőrös - Kalocsa,
  • az 5219 számú Kecskemét - Soltvadkert - Kecel - Baja,
  • az 5220 számú Kecskemét - Jakabszállás - Orgovány,
  • az 5221 számú Kecskemét - Kiskunhalas - Kelebia,
  • az 5222 számú Kecskemét - Matkó - Bugac - Móricgát

regionális autóbuszvonalakon közlekedő járatok vehetők igénybe Kecskemét aut. áll.- Törökfái, vendéglő megállóhelyek között kiépített és a menetrendben az adott járatnak meghirdetett bármely két megállóhelye közötti utazásra.

6.) Kecskemét, aut.áll. - Piaristák tere - Petőfi S. u. - Dózsa Gy. út - Izsáki út - Kadafalvi út - Boróka utca - Kadafalva, Boróka u. 73./Beretvás köz 274. viszonylatban

  • az 5224 számú Kecskemét - Ballószög és
  • az 5244 számú Kecskemét - Kadafalva - Helvécia, Szabó S. telep

regionális autóbuszvonalakon közlekedő járatok vehetők igénybe Kecskemét aut. áll. és Kadafalva, Boróka u. 73./Beretvás köz 278. megállóhelyek között kiépített és az adott járatnak a menetrendben meghirdetett bármely két megállóhelye közötti utazásra.

7.) Kecskemét, aut.áll. - Bethlen krt. - Budai út - Ladánybenei út - Felsőméntelek, aut. ford. viszonylatban

  • az 5240 számú Kecskemét - Méntelek - Ladánybene és
  • az 5241 számú Kecskemét - Ladánybene - Kunszentmiklós - Szalkszentmárton

regionális autóbuszvonalakon közlekedő járatok vehetők igénybe Kecskemét aut. áll. és Felsőméntelek, aut. ford. megállóhelyek között kiépített és az adott járatnak a menetrendben meghirdetett bármely két megállóhelye közötti utazásra.

8.) Kecskemét, aut.áll. - Bethlen krt. - Budai út - 5. sz. főút - Budai úti iskola viszonylatban

  • az 5242 számú Kecskemét - Lajosmizse - Ladánybene Tatárszentgyörgy és
  • az 5245 számú Kecskemét - Lajosmizse - Felsőlajos - Örkény - Hernád

regionális autóbuszvonalakon közlekedő járatok vehetők igénybe Kecskemét aut. áll. és Budai úti iskola megállóhelyek között kiépített és az adott járatnak a menetrendben meghirdetett bármely két megállóhelye közötti utazásra.

A fenti vonalszakaszokon és vonalakon közlekedő járatokat a VOLÁNBUSZ Zrt. üzemelteti.

A Kecskemét Megyei Jogú Város közigazgatási területén helyi díjszabással igénybe vehető elővárosi és regionális autóbuszjáratok részletes menetrendje a VOLÁNBUSZ Zrt. honlapján található. Az elővárosi/regionális járatok valamennyi különböző időbeli érvényességű (éves, 90 napos, havi, 30 napos, stb.) helyi bérletjeggyel, valamint a helyi személyszállítási szolgáltatás igénybevételére jogosító valamennyi menetjegytípussal igénybe vehetők. 

Kecskemét, 2024. január 30.

Kecskeméti Közlekedési Központ Kft.